Asztalfiók újragondolva
Asztalfiók újragondolva

– Tessék, ez itt a tranzitzóna – mutatott rég látott gyerekkori barátom jobb kéz felé.
– És te benne vagy! – mondtam én, miközben látszólag vidáman balra szökelltem.

Az okosok, félokosok és nagyokosok szava járása egyaránt az, hogy valakik aljas indokkal tematizálják a közvéleményt. Ennek különféle apropói lehetnek, úgymint:
– aljas indok, első változat: nekik jobb lesz,
– aljas indok, 2. vált.: másnak rosszabb lesz,
– és a. i. 3. (ami a leginkább előfordul): az előző kettő tetszőleges kombinációja.
Ezt most fogadjuk el axiómaként, különben cseszhetem a nagy okfejtésemet.

Összetartó, barátságos hangulatú társaságban egészen ártatlan alapszituáció, hogy mondjuk Józsi feldob egy témát, aztán pedig arról megy a magasröptű diskurzus. Például: “hú, láttátok az új James Bond-film előzetesét? Szerintem nagyon állat!”. Nincs ebben semmi veszélyes vagy bántó, hiszen valamiről beszélni kell, nemde? Lesz olyan a csapatban, aki szintén nagy rajongója a Bond-filmeknek, kiderül, hogy ismeri az összes film minden jelenetét, a legutolsó mellékszereplőt, és a véres szappanbuborékként szétpukkanó statiszta nagynénjét is (igazi MILF!). Aztán még vannak azok, akik láttak már olyan filmet, amelynek a nullanullahetes ügynök a főhőse, ők mosolyogva bólogatnak, és nagyjából be is zárul a kör, hiszen ki nem látott már legalább egy Bond filmet? Illetve csak bezárulna. Mert mindig lesz olyan, mint én, aki nem igazán tudja, hogy Darth Vadernek ki az apja, és igazából nem is érdekli, hogy mi az az Ezeréves Sólyom Airways de, ha egyszer “mindenki tudja”, hát akkor ki vagyok én, hogy ellenkezzek. Legközelebb majd bedobok egy olyan témát, amihez én is hozzá tudok szólni, nincs itt semmi gond, most meg bátran beszólok, hogy hogy a csudába lehet nézni ezt a filmnek nevezett bohóckodást, de legalább az autók jók voltak.

Advertisement

A baj ott kezdődik, hogy a világ nem egy vidám baráti társaság. Folytassuk úgy illusztrációs jellegű történetünket, hogy Józsi valójában egy inkább kényszerűségből létrejött közösség egyik hangadója. Kinek mit könnyebb elképzelni: lehet ez a közösség akár óvodában, iskolában, egyetemen, munkahelyen, vagy mondjuk a XVII. kerületi Lepkegyűjtő Klub. A lepkegyűjtőkről közismert, hogy öldöklő harcokat tudnak vívni olyan vonatkozásban, hogy például kinek van nagyobb lepkéje. Klikkesednek, irigykednek és mindenféle csereügyleteket kötnek egymással. Miként a munkahely sem mindig a munkáról szól, úgy a lepkegyűjtőkről is feltételezhetjük, hogy nemcsak az éjszakai és egyéb pillangókat hajkurásszák, hanem beszélnek filmekről is. Józsi, a lepkegyűjtő, miután az előző klubdélutánon előhozta a filmes témakört, most egy másik filmet említ meg. Már meg sem lepődünk, hogy egy héttel később A fantom visszatért a lepkés társaság oly lelkesen fogyasztja, mint rusnya hernyó a friss falevelet. Egészen biztosan nagyon élvezi mindenki, de aki mégsem, hát az csendben megvárja, míg olyan közös program következik, ami az ő számára is szórakoztató. Szegény várhat, mert még hetekig Daniel Craigről, illetve Léa Seydoux-ról lesz szó, amikor épp nem a nappali pávaszemről. A gond ott van, hogy itt a jó viszony nem őszinte, a végső célja minden lepkésznek a minél teljesebb gyűjtemény, a klubélet apró-cseprő dolgai ehhez azonban kötelező körítést adnak, nincs mese.

Hát, valahogy így írja át minden egyes alkalommal az újságjaimban lepkegyűjtő Józsi a kedvenc híreimet, az elemzéseimet és véleménycikkeimet. És veled is ugyanezt teszi. Nem csinál mást, mint holmi nyulat a kalapból, előhúz valami nagyon fontosat, egy óriási sajtónyilvánosság nélkül megoldhatatlan problémát, az Egyetlen Bajt. “Milyen aranyos nyuszi!” – visít közönség egyik fele –, “micsoda botrányos átverés” – hördül fel a maradék nagyobb része, és kisvártatva mindenki megtudja, hogy mit kell gondolnia a fekete cilinderekből kirántott nagyfülűekről. Később megtanuljuk azt is, hogy nem ám csak úgy, egy akármilyen kalapból lehet a nyulat előhúzni. Végül csak egy röpke pillanatig nem nézünk oda, és arra eszmélünk, hogy megalakult a Nyulakért Mozgalom, a Nyúlellenes Liga, és az sem lesz meglepő, ha jövőre A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve külön jegyzi majd az ún. nyúl-kalap szindrómát, aztán meg jó esetben nem dől össze a világ, rossz esetben pedig kihalnak a lepkék is.

Nekem viszont lelkiismeret-furdalásom lesz, mert különösebben a gyönge bűvészmutatványok sem hoznak lázba, és igazából bajom sincs velük, de folyamatosan azt érezteti velem mindkét oldal, hogy nem vagyok nekik elég jó. “Nem elég figyelmen kívül hagyni az ócska trükköket, tenni kell ellenük” – skandálja a Nyúlellenes Liga. “A nyúl kalapból való előráncigálása a legősibb bűvészmutatvány, meg kell őrizni a hagyományt, aki másképp látja, a kultúra megátalkodott rombolója” – harsogja a Nyulakért Mozgalom. Az senkinek sem elegendő, hogy egyszerűen csak úgy érzem, hogy nekem nem kell a nyulakkal, trükkökkel és kalapokkal foglalkoznom. Én csak azt a rohadt nappali pápaszemet szeretném, nekem az az életem-halálom.

És ezek a különféle nyulak – mindig más és más formát öltve – csak úgy ömlenek kifelé a kalapokból, és egyszer majd sokan bele fognak fulladni a nyúltengerbe, aztán minden kezdődik elölről.

Advertisement

Józsi, add vissza a sosem volt híreimet!

Illustration for article titled Józsi, te rohadék, mit műveltél már megint a hírekkel?!

Share This Story

Get our newsletter