Asztalfiók újragondolva
Asztalfiók újragondolva
Illustration for article titled Pretty Sure Its a Lambo, Dude

Miért hozza ki belőlünk, akár észrevétlenül is a legrosszabbat egy drága sportkocsi? Szubjektív elemzés a sárga irigységen innen, s túl.

„Szeretned kell engemet, mert | nem keresek meg ezer ezrest” – Vad Fruttik, Sárga Zsiguli.

Advertisement

A kevésbé komolytalan magyar autós portál pár nappal ezelőtt egy mérhetetlenül fontos videót tett közzé kifinomult, lélek, ember és világ lényegét görcsösen markoló, és azt nem eresztő elemzéssel ellátva, miszerint hi-hi-hi, valamint ha-ha-ha. A videó után egy kis történelem, áltudományos emberismeret és néhány légből kapott tanulság következik.

Ferruccio és a csodatraktor

Ahogyan autós körökben ismert, a sikeres olasz traktorgyáros Ferruccio Lamborghini egyszer csak fogta magát, és úgy határozott, hogy jobb autót fog készíteni, mint Enzo Ferrari, és varázsütésre: megszületett a Lamborghini sportautó, pontosabban granturismo, avagy nagy távolságok gyors legyűrésére képes autó. Az eredeti szándék szerint – a zajos és kellemetlen, versenyautószerű Ferrarikkal ellentétben – egy finomabb, kellemesebb járgány. A hetvenes évekkel együtt ez a szempont is elmúlt, viszont annál inkább elmondható, hogy autós legenda született, amikor 1963-ban Ferruccio belevágta fejszéjét a közmondásos nagy fába.

A legenda pedig idővel nem más lett, mint egy rikító színű, csörgő-csattogó, artikulálatlanul ordító, lehetetlen irányba nyíló ajtajú műsorszám. A Lamborghini komikusan magas talpú cipőben és túlzóan kifejező, színes maszkban előadó görög színész, akit, ha önmagában vizslatunk, távol a domboldalba vájt körívtől, megfosztva a tragédiáktól és komédiáktól, nem az a könnyen magyarázható fajta jelenség. Szinte már egy önálló produkció. Azóta már persze sokat finomodott, a fenti videóból ezt is megtudhatjuk, de a szellemiség szerencsére megmaradt, a Lamborghinit továbbra is inkább az határozza meg, amit kifelé üzen, nem az, hogy nem a versenypálya királya és nem a tökéletes vezetési élmény nagykövete. A Lamborghini minden, ami egy autós posztert felragaszt a gyerekszoba falára, és, ha nagyon őszinték vagyunk, semmi más.

Vágyak és valóság

Méregdrága sportautók felett lamentálgatva szokás, de Lamborghinik esetében inkább kötelező a gyerekszobafal-toposzhoz nyúlni. Ez egy olyan autósirodalmi kellék, amelynek alapvetése szerint vannak azok az autók, amelyekről minden kisgyerek álmodott, majd a többség kényszerűen kinőtte ilyen irányú vágyait. Nem kétséges, hogy a legifjabb generációkat már kevésbé foglalkoztatják a sportautók, de én még büszkén elmondhatom, hogy volt lambordzsínis poszter a szobám falán, és szomorúan állapíthatom meg: poszterem ugyan már nincs, a Lamborghini viszont várat még magára.

Advertisement

Ahogy megfigyeltem, a valós lehetőségek érzékelésének képessége (ne adj’ Isten, az irigység) elég hamar kialakít egy, a külvilág felé mutatott viselkedésmintát az emberekben, amelynek sarkalatos motívuma, hogy nem is annyira kell sportautó, luxusvilla és mesés vagyon, csak egy átlagos, normális élet. A végső érvek veleje pedig nem ritkán az, hogy különben is, tisztességes úton lehetetlen meggazdagodni, esetleg kevésbé keményen fogalmazva, a gazdagságnak ára van. Hogy mi mindent megteszünk a lelki egyensúlyunkért, jobb bele sem gondolni, nem véletlen, hogy ennyire tele van a világ elégedett emberekkel.

Multi-level hipermarket

Az MLM-cégek örök hívószava, hogy sehol máshol nem lehetsz ennyire könnyen sikeres és gazdag, csak keményen kell dolgoznod, építened a hálózatodat, hagyj ott csapot-papot, csatlakozz, legyél te is olyan menő, mint mi. Legyél önálló, független, ne engedd, hogy más irányítsa a sorsodat. Hogy mást ne mondjak, én továbbra is kitartóan várom, hogy legalább az egyik MLM-es ismerősöm meggazdagodjon. Mint minden marketinges megoldás, az MLM is arról szól, hogy ígér valamit, amit aztán többé-kevésbé meg is ad, de nem mindenkinek, és nem pont úgy, ahogy azt felületesen nézve, vagy a hit és remény hatására elképzeljük.

Advertisement

Azt mondják, hogy az MLM igazságos, nem költ fölösleges értékesítési csatornákra, reklámra és egyéb sallangokra, így mindenkinél több haszon marad, s végül mindenki gazdag lesz, s boldogan él, míg meg nem hal – forever living, meg egy nagy frász.

Az interneten hozzáférhető különféle források szerint Berkics Miklós még a kezdeti időkben lett a Forever Living Products értékesítője, nyilván sok-sok embert léptetett be a hálózatba, vélhetően tényleg jól végezte a munkáját, így látványos sikereket ért el, mondhatjuk, ő az egyik főnök. Tehát itt is van gazdag főnök, aki szebb, jobb, okosabb, és egyszerű beosztott, aki szintén vezető szeretne lenni, csak másképp hívják őket. És, ami a legfontosabb, van reklám is: a reklám maga a sikeres értékesítő-menedzser, akit embernagyságú mézesmadzagként húznak az üzlettársak előtt. A reklámköltség pedig az extravagáns életet élő titán-lítium menedzser fizetsége. A többség számára aztán marad – jobb esetben – a sokat hangoztatott stabil, kiszámítható jövedelem, a cég által nyújtott egyházszerű közösségi és összetartozás-élmény, a számtalan meghozott áldozat, meg esetleg az egyre fogyó vágyakozás a Lamborghini után. Ez is csak egy közönséges munkahely, ahol történetesen mindenki bolti eladó. Az értő olvasóban felmerülhet: hát, ez nem éppen agysebészet, így már semmin sem csodálkozom.

Advertisement
Illustration for article titled Pretty Sure Its a Lambo, Dude

Mert tényleg, semmi másról nincs szó, mint arról, hogy egy vidéki srác a fejébe vette, hogy belevág egy bizonytalan küzdelembe, és bejött neki. Nincs ebben semmi vicces vagy megbotránkoztató. És mégis, ki-ki a maga módján nevet, sajnálkozik, ingatja a fejét, hogy vajon miért állítja ki saját szegénységi bizonyítványát egyszerűsége bemutatásával ez az ember. Hogy képzeli azt, hogy százmilliós autója van, de azt nem képes szakértői precizitással bemutatni? És mi ez a sárga nadrág?

Advertisement

Van, aki nem mer magába nézni, hogy kiderüljön, miért tart ott, ahol, mert szégyelli, hogy ő, a nagyon okos és tehetséges csak addig jutott, ameddig, míg más elégedetten nyugtázza, nem minden a pénz, ő bezzeg művelt, tájékozott, igazi kultúrember, esetleg még azt is szépen ki tudja mondani, hogy E-gear, és van ízlése. Mindannyian megtaláljuk azt a magyarázatot, ami után nem fogunk álmatlanul forgolódni az ágyban Berkics Miklós Lamborghinijére gondolva, és egyúttal egy jót nevetünk.

Hiszen mi jobbak vagyunk, mint ő! Felvesszük elitizmusunk sárga nadrágját, belehuppanunk értékítéletünk sárga Lamborghinijének sárga ülésébe, és átszellemült tekintettel belehajtunk a sárga naplementébe.

Advertisement

A cím idézet ebből a videóból. A felhasznált képek eredeti változatai innen és innen származnak, ebben a sorrendben, és a CC szerint továbbra is szabadon felhasználhatók, módosíthatók.

Share This Story

Get our newsletter